Utoljára az 1988-as selejtezők kezdetén hittem abban igazán, hogy képes a magyar válogatott kijutni a vb-re.

Akkor még nagyjából a mxikói csapat játszott, megint Mezey volt az edző és a sokk ellenére is minimumelvárás volt, hogy kijussunk 1978, 82 és 86 után megint.

Az első selejtezőn megvertük Izlandot 3:0-ra, a másodikon Észak-Írországot 1:0-ra. A mexikói csapathoz képest Mészöly Géza, Sass János, Kozma István volt új arc, az ellenfelek meg nem voltak től erősek. A harmadik meccsen Görögországban kikaptunk 3:0-ra. Az volt az a csapat, amelyben a bunda miatt eltiltott Honvéd-játékosok helyén Máriási, Csucsánszky, Pintér Attila, Keller Józsi, Kovács Ervin és egy bizonyos Bordás (a Győrből) is játszottak. És rögtön utána jött a sok Máltától elszenvedett megaláztatás közül az első, 2:2 odakint. Akkor már Kékesi Rezső is válogatott volt, a magyar futball nagyobb dicsőségére. Busuttil a 90. percben egyenlített, Mezey lemondott. Bicskei lett az edző. Írország ellen 0:0 itthon (Gregorral a kezdőben!), egy fölényes győzelem Svájc ellen barátsogos meccsen, aztán Málta megint: 1-1 itthon, csak Busuttil most már a 7. percben - megalázó szóló után - gólt lőtt. Akkor megkezdődött a teljes szétesés, a következő meccseket sorban elvesztettük, olyanok lettek vélogatottak mint Zsinka János, Fitos József, Csehi Tibor, Limperger Zsolt - és én már soha többé nem bizakodtam vb-selejtezők előtt.